Polgármesteri tájékoztató
Tisztelt Perőcsényiek!
„Itt született, itt élő, itt gyerekeskedő, ide visszaköltöző, ideköltöző, ide bejelentkezett, ide visszatérő és e gyönyörű helyet szerető emberek.” Úgy gondolom, hogy sokuknak, sokatoknak ismerős sorok.
Most már kiegészülhet választóimmal, választóinkkal, de a jövőben csak’ Perőcsényiek-ként szeretném használni.
Úgy gondolom, gondolja testületünk, hogy nagyon fontos a faluval fenntartani a folyamatos kommunikációt, beszélgetést. Ennek nagyszerű alkalma volt az ötödikei „Falu Fórum”, amin reménység feletti számban jelen voltak lakosaink. Ugyanakkor most is, mint korábban a júliusi, pincepartis „Perőcsényi kavalkád” napon, „Lecsó fesztivál”-on és a szüreti felvonulás/bálon, hiányoltam új lakóinkat. Közülük, arányukhoz képest, kevesen jöttek el. Ugyancsak hiányoztak a gyerekek a fórum napon. Igyekeztünk gondoskodni az ő szórakoztatásukról is, de kevesen voltak, holott több mint húsz, 14 év alatti gyermek él a faluban. Szeretném ezeket a családokat bevonni a konzultációba, együtt gondolkodásba. Kérlek, kérünk Titeket csatlakozzatok közösségünkhöz. Ismerjük meg egymást jobban.
Első bejelentkezésem, jelentkezésünk az alakuló ülésünk után tíz nappal, szolgálatunk második hetének lezárásakor jelenik meg.
Megkezdtük a munkát. Sajnos lassan haladunk, de minden nap teszünk azért, hogy terveink megvalósuljanak.
Megkezdtük a temetőben, Mindenszentek-Halottak napja előtti rendrakást, a bolt előtti terület sármentesítését az október 23-i ünnepség előtt. Varga Józsinak köszönhetően elkészült az önkormányzat udvari kiskapuja. Önkéntes jelentkezőinknek köszönhetően biztosított az orvosi rendelő és az önkormányzati épület takarítása. Köszönjük nekik is.
Ugyanakkor nem sikerült még előre lépni közösségi tereink megnyitásában, működtetésében. Igyekszünk ezen a területen is, kis türelmet kérünk még. Addig is rövid nyitva tartással látogatható a kultúr, könyvtár.
Ideiglenes nyitvatartási rend:
2024. 10. 21-től:
Hétfő 13.00-15.00 óra
Kedd 10.00-12.00 óra
Csütörtök 13.00-15.00 óra
Péntek 10.00-12.00 óra
Ettől eltérő időpontokban is állunk rendelkezésre mindenkinek a hivatal@perocseny.hu mail címen vagy +3627365136, +36303638280 telefonszámokon.
Sok a feladat, számunkra új területen, de mindent megteszünk, hogy szolgálatunk értetek, hatékony és jólétet teremtő legyen. Ezzel, bizodalmam szerint, jó és szép dolgokat teszünk a szeretet falujában. Sajnos előfordulhat, hogy hibázunk és nem úgy történik valami, hogy az mindenki tetszésével, elképzelésével egyező. Kérlek ezeket nézzétek el nekünk, ha elnézhető, de jelezzétek, hogy javíthassunk rajta. Ajtóm, ajtónk mindig nyitva áll.
Köszönjük az eddigi segítséget! Jövőben is számítunk lakótársainkra, hogy együtt tegyünk falunkért, közösségünkért.
Darányi László
polgármester